Huniblog

Itt van a fejemben, tudom, mit akarok, mégse vagyok képes arra, hogy le is írjam. 2013. május 30-a meghatározó volt. Nem az egész nap, csak a délután. Kétségem sem maradt. Nemalófasztnem. De elindult valami. Egészen mostanig gondolkodtam, őrlődtem, filóztam, mérlegeltem, babámfülét csináltam, húztam-vontam, van még idő, hátha meggondolom, akkor meg fölöslegesen nem stresszelek senkit. Persze, hogy már így is késő. Ezt már régen le kellett volna tisztázni. Illetve csak részben késő, és rájöttem, hogy elbasztam, nem így kellett volna. Nem most, hamarabb kellett volna, nem az utolsó percekben, hogy szar helyzetbe hozzam azokat akiket szeretek. Elbasztam egy kicsit, de megpróbálom úgy csinálni, hogy ne legyen baj belőle.

Megint rébuszokban írok, hátafaszomkivan. Csak tudnám, hogy miért. Namindegy. A lényeg az, hogy ha minden jól megy, hamarosan elkezdem élni a SAJÁT életemet. Azt, ami nem függ mástól, másoktól. Azt, amit úgy alakítok, saját belátásom szerint, ahogy akarom. Ez jó érzés. Bár ez már most elkezdődött azzal, hogy véglegesen, száz százalékosan, bár nem teljesen magabiztosan, de eldöntöttem, hogy nem folytatom az egyetemet. Nincs értelme, és ezért nem csak a rendszert hibáztatom, hanem nyilván magamat is. De a lófasznak van kedve hozzá, ha látja, hogy a rendszer miatt értelmetlen, (szinte) fölösleges. És rájöttem, hogy ezt valahol tudat alatt rég tudom már, csak most tört felszínre. Lófasz elvégezni az alapképzést, lófasz. Félévente 2-3 hét komolyabb hozzáállás kell, és stabil 8-assal végzel. Nem nagy művészet, nem sokkal nehezebb, mint a középiskola. Nekem mégse lett meg a stabil 8-as, mert nem álltam úgy oda ahogy kellett volna. Miért? Mert rég tudtam már belül, hogy tökmindegy, hogy nincs sok értelme. Ördögi kör. Azt basztam el, hogy ennyi idő kellett, hogy tudatosítsam ezt. Már mindegy. Nem volt rossz ez a két év, szóseróla. Annyira nem is bántam meg. Az viszont kemény, hogy két év alatt mennyit fejlődik az ember gondolkodása. Sok mindent nem így csinálnék a mai fejemmel. Kezdve azzal, hogy nem is mennék egyetemre, de ezen túlmenően nem keverednék zűrös ügyekbe, nem húznék szinte mindenki előtt álarcot magamra, szóval ilyesmik. Persze, hogy nem szeret(t)em ezt. De vannak dolgok amiket nem részletezel senkinek, mert egyrészt nem egészen tartozik rá(juk), másrészt jobb, ha nem tudja/tudják. Annyiszor jó lett volna, annyiszor ki kellett volna adnom magamból, de nem tehettem, nem akartam. Nem bizalom kérdése ez, valami más. Tapasztalatnak minden szempontból remek volt, ez vitán felül áll. Sokat tanultam, ehhez kétség sem fér. Viszont több, mint elég volt. Olyan kikúrt nehéz ez az egész, még így is. Nem érzek óriási megkönnyebbülést, pedig arra számítottam. Olyan furcsa lesz, olyan új. Olyan más.

Hogy jól döntöttem-e, azt majd az élet igazolja vagy cáfolja pár éven belül. A többi csak duma...

Lófasz, esti fény. Nem volt időm sört inni. Pedig akartam. Az se volt akivel. Ez mondjuk nem nagy gond. Kocsma mindig tele. Nem ez a bajom. Komolyabb. Komolyabbak. Nincs kedvem a holnaphoz. Ott lesz Timi. Nincs kedvem a péntekhez. Nem lesz ott Timi. Nincs kedvem a szombathoz. Ez már nagyon vontatott lesz. Nincs kedvem a kicsengetésekhez. De nem ez a bajom. Ez is. De nem ez. Komolyabb. Komolyabbak. Átbasztak. Nem is. Én basztam át magam. Mondjuk mást is. Mindegy, megoldódik. Megoldom. Ki kéne szállni. Ki KELL szállni. Ki is fogok. Nem most, majd. Most még túl sokat veszíthetek. Rizikós így. Még várok. Még egy kicsit. Lófasz. Akkor rágyújtok. Megtörtént. Még június. Nem izgat. De. Nem. De. Csak nem úgy. Nem az. Túlléptem. Nem gondoltam bele mindenbe. Már igen, és furcsa. Mint két éve. Legalábbis hasonló. Pedig...mindegy. Környezetváltozás. Az kell. Az jó lesz, de nehéz. Nem baj, kell. De azért a kurvaszámat. Nem ezért, másért. Nem így csinálnám. Másképp. Meg se születnék. Ja, nem depi. Sima frusztráltság. Egyszerű faszomkivan állapot. Mitakartam. Megvan. Mégsincs. Miezakáosz. Jellemző. Álarc. Meddig? Addig. Végig. Mindig. Sohatöbbé. Vagyénmittom.

Kurváranemtalálide, de nemérdekel.

Semmi extra nem történik, intézem a dolgaimat a lehetőségekhez mérten csendben, nincs időm a hülyeségekkel foglalkozni. :)

Ez viszont frenetikusan jó, innen van:

Az ember éltében sokszor elérkezik bizonyos pontokhoz. Amikor megkapja az első puszit, az óvodástársától.
Amikor először mehet iskolába. Amikor először menstruál vagy épp magömlése van. Amikor eléri a tinédzserkort. Amikor először csókol. Amikor a szilveszteri bulit már nem otthon, a társasjátékok mellett tölti, hanem haverokkal, tök részegen. Amikor lázad a világ, a társadalom és a vallás ellen. Amikor először szeretkezik. Amikor minden hétvégén a bulik királyává válik, szebbnél szebb göncökben tündököl. Amikor elkezdi értékelni a könyveket. Amikor próbál valamit kezdeni magával. Amikor felismeri az “én”-t. Amikor eléri a tizennyolcadik életévét, és egy óriási péniszformájú tortát készítenek neki a barátai, merthogy mostanában az a menő. Amikor tökrészegen, meztelen fotókat készítenek. Az előhívatás drága volt, de ott csüng a szoba falán. Amikor a társadalmi normák szerint, felnőtté válik. Amikor úgy éri el, azt a bizonyos következő pontot, hogy tök részeg. És akkor felnőtt. Amikor görcsölések közepette, azon találja magát, hogy az érettségin ül és tudja a matekfeladatok megoldását, na jó.. igazából nem tudja. Amikor vár három évet, hogy megismételje az érettségit, hogy tudjon egyetemre menni. Ja, és a három év alatt, amit nem ült tétlen: dolgozni volt, Németországban. Mert meg kell élni. Amikor boldogan egyetemet végzett fiatal lesz, nagy pocakkal. Mert rátalált a szerelem boldogító nyila és csecsemő fogant. Amikor az egyetemi diplomájával kitörölhetné a fenekét, mert nem ért el semmit. Amikor megszületett a gyerek és dolgozni kéne menni. Amikor a sokat emlegetett, még gyerek álmait félredobja, mert úgysem tudja megvalósítani. Amikor közhellyé és monotonná válik a családdal, barátokkal, világgal való kapcsolata. Amikor egy rövidke sávon halad, semmit nem törődve a változtatásokkal. Amikor elválik. Amikor a gyereke átnéz rajta, ő meg magába roskadva az örök szerelmet keresi, valamelyik elcsépelt televíziós műsorban. Amikor a munkából hazatérve annyira fáradt, hogy kedve sincs a gyereke hogylétéről kérdezősködni. De azért siet a házimunkával, mert félhétkor a Máricsúj ismétlése megy az RTL-en, a tegnap meg nem tudta megnézni, mert az a hülye gyerek, folyton piszkos ruhákkal tér haza. Amikor elfogadja a tényét annak, hogy ő csak egy bejárónő, a saját lakásában. Amikor a fia először visz haza lányt, és furcsa zajok jönnek ki a szobából. Ő meg nem tud aludni, a hátfájása miatt és gyógyszer túladagolásban másnap elviszi a mentő. Amikor nyugdíjazott állampolgár lesz és a tévének szenteli a hátralevő életét. Amikor harmincöt évesen megnősül a fia. Ő meg negyven év után, ismét eljut a fodrászhoz. Amikor elkezd törődni magával, a saját kis életével. Amikor hétvégente kiül a kapu elé, a többi információs központtal, csakhogy navigálják a falut, most van ideje. Amikor az unokája első pusziját megkapja. Amikor minden vasárnap elmegy templomba. Amikor már nem tud felkelni annyira fáj a lába, és a szomszéd lesz az, aki a nyugdíjáért rendezgeti, végül is ezért dolgozta végig, silány kis életét. Amikor a fia, egy évben egyszer látogatja meg, valamikor tavasztájt, hogy a földről begyűjtött gabonaárát elkérje. De telefon se hívja fel többször, maximum 5évben egyszer, karácsonykor.. hogy megsütötte-e a mákos kalácsot.
Amikor mindennek vége van. Amikor utolsó gondolatként átsuhan az agyán, hogy nem élt, sosem élt úgy igazán. Megbánásra nincs idő, eljött a világ egyik legszebb dolga. Halál.

Igazam lett, ráéreztem, hogy mi a helyzet Endrével. Tegnap este teljesen véletlenül beigazolódott a gyanúm, és tényleg nő van a háttérben. És arra is fény derült, hogy ki az a drágaságos hölgyemény. Érdekes dolgok ezek. Így már részben érthető Endre viselkedése, titkolózása, hazudozása, de attól azt még tartom, hogy nem szeretem ha hülyének néz. Na, de azért nem fogom kiplakátolni ezt az új infot a városban. :)

Tegnap este még annyi történt -ja, Júliánál születésnapoztunk-, hogy kicsit bepöccentem, de csak úgy csendben. Szabit nem lehet baszogatni Enikővel, Júliát nem lehet baszogatni a rengeteg Csabival meg a pasikkal akikkel összekavart, Andit nem lehet baszogatni Csabikával, mert egyszerre hárman támadnak vissza, hogy én mégis mit képzelek, engem viszont minden további nélkül lehet savazni Kati miatt -aki amúgy már rég lejárt lemez-, de ami még idegesítőbb, hogy folyton Timivel jönnek elő. Mindezt úgy, hogy egy percig sem titkoltam senki előtt, hogy mit érzek iránta, azaz tudják, hogy ez most történetesen az egyik legérzékenyebb pontom. Semmi bajom a poénkodással, semmi bajom a baszogatással -lassan 1 éve hallgatom a "túrós farkamról" szóló történeteket meg beszólásokat, és bár én rég meguntam, nem hisztizek, hogy hagyják abba. Cseszegessenek ezzel, vagy bármi mással, de hagyják a faszba Timit. Elmondtam, hogy jó volna leszállni a témáról, mert nem vicces, de úgy tűnik nem veszik a lapot. Aztán csodálkoznak ha nem röhögök egész este velük.

Egyébként négy napja ocsmány módon fáj a pofám, először azt hittem, hogy a bölcsességfogam miatt, de egyre valószínűbb, hogy arcüreggyulladás lesz ez. Legalábbis a tünetek stimmelnek.

Nincs kedvem visszamenni Vásárhelyre, nincs kedvem itthon maradni, legszívesebben fognék 6 üveg bort meg három csomag cigit, aztán kimennék az erdőre egyedül. :D Ha tudnék gitározni, meg lenne jó hangom, akkor a tábortűz mellett addig énekelnék amíg a bor mámorától elterülnék a fűben, aztán aludnék amíg a harmat felszárad. :)

Valamiért egész nap feszült voltam, stresszes, de nem tudom az okát. Mostanra ez valami elmebeteg módon felerősödött. Valamiért rossz előérzetem van, a bőröm alatt izzadok, és nem értem, hogy miért.

Kibaszott tetves szájbakúrt mocskos majom geciláda. Képmutató szarházi faszfej. Ennyit rólad. Ennyit érsz. Egy hangyafasz nem sok, annyi gerinced sincs. Lófaszt nem érsz, lófaszt. Annyi a szerencséd, hogy bennem több a tartás és mindezek ellenére nem kerüllek meg, nem kétszínűsködök és nem írok most egy smst. Bár rohadtul nem érdemled meg, ez nyilvánvaló. Elástad magad, mostantól nem érdekelsz, szívből remélem, hogy az élet visszaadja ezt neked, te faszfej, te szánalmas balfasz.

Megpróbálom összegezni az elmúlt hetet kronológiai sorrendbe, bár néha teljesen elveszítettem az időérzékemet, így kicsit nehezen áll össze ilyen formában a kép.

Kedden este Nándival akartam inni 1-2 sört, aztán a hatodikat már a kocsma udvarán végeztük ki. Úgy éjfél körül járhatott, amikor kitaláltuk, hogy elmegyünk az erdőre, mert egy banda már elkezdte a május elsejével járó ivászatot. Beültünk négyen az autóba, aztán ott hajnalig ittunk. Előző postom apropója egyébként épp ez az éjszaka, ugyanis mire hazaindultunk, a sofőr is albánszamárra itta magát, és néha a gázon felejtette a lábát. Egy kanyarban majdnem megpusziltuk a földet, nem sokon múlt. 5 órakor értem haza, 8-kor keltem, és azt hittem sose lesz már dél, hogy induljunk az erdőre. 1 óra előtt ott voltunk aztán, a többiek meg elviekben 2 körül értek ki, gyakorlatilag majdnem 5 volt mire megérkeztek. Estére kiszédelgett Zsolt meg Gabi is, és mivel januárban elmaradt Zsolt születésnapjának megünneplése, most pótoltuk. Kár, hogy jóformán le se szarta az egészet. Ilyen szintű érdektelenség még senkiből nem sugárzott. Na mindegy, csak utána többen is kérdezték tőlem, hogy én is így láttam-e, úgyhogy nem én magyaráztam be ezt magamnak.

Gyakorlatilag onnantól, hogy megérkeztünk, folyamatosan vendégeink voltak. Délután Ernő hívta Szilviát és Timit, hogy két haverjával kinéznének pár órára, ha nem gond. Nem mondanám, hogy túlságosan örültem ennek, de aztán csírájában elfojtottam a kezdeti féltékenységemet és én magyaráztam el Ernőnek, hova is kell jönniük. Este azt vettem észre, hogy az asztal mellett Timivel beszélgetnek, bár inkább tűnt veszekedésnek. Timi mondta, hogy vigyek egy pohár bort. Júlia kitöltötte, de már nem ért el vele az asztalig, mert közben leragadt a másik szobában Zsoltékkal. Úgy 10 perc múlva mondta, hogy Zsolt amúgy elvette a bort, úgyhogy nem vitte oda Ernőnek/Timinek. Mondom jóvan, akkor viszek én. Közben odaszóltam, hogy az a bor nincs eldugva, nem kell mástól elvenni, de nyilván nem volt ez halálkomoly. Zsolt erre bepöccent, amit aztán később Endrétől tudtam meg. Na mondom nem baj, akkor gyere, beszéljük meg, mielőtt ilyen hülyeségből hiszti lenne. Három szót tudtam szólni, és Zsolt már ordítozott velem, elküldött a picsába és elviharzott. Néztem ki a fejemből, hogy mi ez a fürdőskurva hozzáállás, de hagytam, hogy akkor hisztizzen meg puffogjon. Fogtam egy pohár bort meg a cigimet, és elvonultam, nehogy olyant vágjak szembe vele amit nem kéne. Várjál, ez csütörtök volt. Mondom, hogy nehéz ez a kronológia. Szóval szerdán nem volt semmi kavarodás, semmi zűr, csütörtökön jött a ketrecharc.

Na tehát, félrevonultam, aztán Endre is mellém ült, borozgattunk meg beszélgettünk. Elfogyott a bor, úgyhogy bementünk a házhoz, ahol amúgy Szabit nem látták már jó ideje. Egyszer csak szól B. Timi (?), hogy Endre az autóval elment valahova. Hivtam 15x, nem vette fel, sőt, kikapcsolta. Mondani sem kell, részeg volt, úgy ment el autókázni. Hívom Szabit, 3x kinyomja, mondom a kurva szádat bazdmeg. A vérnyomásom akkor már az egekben volt, Timi mellettem bőgött -mondjuk köze volt ehhez annak is, hogy ő sem volt józan-, négyen álltak körülöttem, én meg ordítottam. Endre visszakapcsolta, felvette, és azt mondta, addig nem hajlandó visszajönni, amíg a bandából valakinek is baja van a másikkal, közben meg velem veszekedett, engem küldött el a picsába. Én tudtam, hogy Zsoltra és rám gondolt, de mondom oké, mire visszaérsz, megbeszéljük ezt. Berendeltem mindenkit a szobába, Zsoltékat kivertem az ágyból, és felvázoltam, hogy ha 20 évesen ennyire idióták vagyunk, hogy ilyen problémákat nem tudunk megbeszélni és megoldani, akkor egyszerűen nincs értelme összegyűlni, nincs értelme szenvedni 4 napig az erdőn, otthon kell ülni és nézni a tévét meg fészbúkon baszni a rezet. Arra meg rendesen kiakadtam, hogy a telefont nem veszik fel, kikapcsolják, kinyomják. Hát bazdmeg, ha valakit egymás után hivogatok, az nem véletlenül van. Utálom az ilyent. Láttam, hogy páran nem értik, miről van szó, úgyhogy azt mondtam, oké, kezdem én, elmondom azt, ami engem érint ennek kapcsán. Aztán elmeséltem, hogy Zsolttal egy hülyeség miatt összebalhéztunk, én meg akartam beszélni, ő nem volt hajlandó rá, úgyhogy itt vagyunk. És akkor megint elkezdett veszekedni, hogy én mekkora balfasz voltam, hogy ha ilyeneket mondok akkor ne várjak mást tőle meg mittomén. Elmondtam, hogy kurvára nem gondoltam komolyan, de ne legyen az, hogy nagyfejű vagyok és kötöm az ebet a karóhoz, bocsánatot kértem tőle. Nem mondanám, hogy elfogadta, inkább úgy tűnt, hogy meglepődött, aztán lányos zavarában újra támadt, és elkezdett provokálni, hogy mondjam el, miből indult az egész. Ti. az egész abból indult, hogy összekavart Timivel, és azt hitte, nekem ezzel bajom van, én emiatt haragszom rá, meg babámtöke. Elmondtam neki nemrég, hogy NEM, NEM és NEM haragszok rá, mert nekem semmi közöm nincs Timihez, alaptalan és jogtalan lenne ha én háborognék amiatt, hogy kavartak. Szóval provokált, ordított, hogy márpedig mondjam el ezt, hogy hallja mindenki -Gabi is!-, én viszont inkább hallgattam. Ott volt a lehetőség, hogy kitálaljak Gabinak, mégsem voltam geci. Ha haragudtam volna rá, akkor elmondtam volna, és szerintem az, hogy mégsem tettem, épp elég bizonyíték az én álláspontom mellett. Közben visszaérkezett Endre, a szoba kiürült, Zsolttal ketten maradtunk, leültem mellé, elkezdtünk beszélgetni. Másfél perc múlva ott tartottunk, hogy én egy kibaszott balfasz vagyok, leszophatom a faszát, meg úgy egyébként is az én anyám picsája, és nincs miről beszélgetnünk, azzal lelépett. Amúgy igen, balfasz vagyok, igen, geciláda vagyok, és igen, ezt a fejemhez vághatja bárki ha akarja, mert elfogadom. Na de azok után, hogy még én tettem neki szívességet? Azok után, hogy én nyeltem le Endre szavait, azok után, hogy én tartottam a hátam azok előtt, akik nem tudtak az egészről semmit és engem tartottak a főgecinek? Azok után kapom ezt a pofámba? Nem tartottam és most sem tartom fairnek.

Ez már sok volt nekem, már nem bírtam. Ültem az ágy szélén, bőgtem, mint egy 12 éves picsa, betelt a pohár. Akkor hagytam abba, amikor bejött Timi, leült mellém és elkezdtünk beszélgetni. Jó ideig beszélgettünk, ő legalább értékelte, hogy a provokálás ellenére sem mondtam semmit. És ha már ott voltunk, elmondtam neki mindent. Tudtam én már rég, hogy tudja, mit érzek, nem érte meglepetésként. Mire lereagálhatta volna, megtelt a szoba. Talán jobb is így.

Pénteken Zsolt úgy csinált, mintha semmi sem történt volna. Jópofizott, körbenyalta a fejemet, és esküszöm úgy jött le, mintha rájött volna, nincs igaza, aztán próbálná helyrehozni. Na de bazdmeg, ne ilyen óvodás módszerekkel csinálja, hanem álljon elém és mondja el, hogy le akarja zárni az egészet. Nem kell bocsánatot kérnie, nem várom el. Ahogy azt sem vártam el, hogy megköszönje, amiért Gabinak nem szóltam. Egy kicsi gerincességet várok el, semmi többet.

Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy Szabinak most azért vagyok szálka a szemében, mert imádott barátja szerinte miattam ment el részegen az autóval. Meg az is, hogy pár órája szó volt egy esti sörözésről, én meg mondtam, hogy ha Zsolt ott lesz, akkor én inkább nem megyek, erre Timi azt mondta, ő sem. Mintha ezzel megoldaná a Zsolt és köztem fennálló problémát.

Az biztos, hogy én többször nem lépek. Háromszor megpróbáltam, úgy érzem, megtettem ami tőlem elvárható. Ha Zsolt azt mondja, hogy normálisan beszéljük meg, állok elébe. De addig, amíg nem keres meg, nálam csak papíron létezik. Vagy még ott sem.

Asszem ennyi.

Óóóó, ennél "jobb" hétfőm nehezen lehetett volna. Kurvageci.

Még dél körül kezdtem el írni ezt, aztán nem volt időm befejezni, ki is töröltem mindent. Majdnem meghaltam. Nincs energiám, még mindig remegek, elszívtam egy cigit, inkább alszok.

PPPPPPPPPPPPPPPPPPFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU.

Ebből cirkusz lesz, úgy érzem. Kiborítom a bilit, az hétszentség.

Timi velünk jön május 1-jén. WHAT?!

And I was like: