Huniblog

Itt van a fejemben, tudom, mit akarok, mégse vagyok képes arra, hogy le is írjam. 2013. május 30-a meghatározó volt. Nem az egész nap, csak a délután. Kétségem sem maradt. Nemalófasztnem. De elindult valami. Egészen mostanig gondolkodtam, őrlődtem, filóztam, mérlegeltem, babámfülét csináltam, húztam-vontam, van még idő, hátha meggondolom, akkor meg fölöslegesen nem stresszelek senkit. Persze, hogy már így is késő. Ezt már régen le kellett volna tisztázni. Illetve csak részben késő, és rájöttem, hogy elbasztam, nem így kellett volna. Nem most, hamarabb kellett volna, nem az utolsó percekben, hogy szar helyzetbe hozzam azokat akiket szeretek. Elbasztam egy kicsit, de megpróbálom úgy csinálni, hogy ne legyen baj belőle.

Megint rébuszokban írok, hátafaszomkivan. Csak tudnám, hogy miért. Namindegy. A lényeg az, hogy ha minden jól megy, hamarosan elkezdem élni a SAJÁT életemet. Azt, ami nem függ mástól, másoktól. Azt, amit úgy alakítok, saját belátásom szerint, ahogy akarom. Ez jó érzés. Bár ez már most elkezdődött azzal, hogy véglegesen, száz százalékosan, bár nem teljesen magabiztosan, de eldöntöttem, hogy nem folytatom az egyetemet. Nincs értelme, és ezért nem csak a rendszert hibáztatom, hanem nyilván magamat is. De a lófasznak van kedve hozzá, ha látja, hogy a rendszer miatt értelmetlen, (szinte) fölösleges. És rájöttem, hogy ezt valahol tudat alatt rég tudom már, csak most tört felszínre. Lófasz elvégezni az alapképzést, lófasz. Félévente 2-3 hét komolyabb hozzáállás kell, és stabil 8-assal végzel. Nem nagy művészet, nem sokkal nehezebb, mint a középiskola. Nekem mégse lett meg a stabil 8-as, mert nem álltam úgy oda ahogy kellett volna. Miért? Mert rég tudtam már belül, hogy tökmindegy, hogy nincs sok értelme. Ördögi kör. Azt basztam el, hogy ennyi idő kellett, hogy tudatosítsam ezt. Már mindegy. Nem volt rossz ez a két év, szóseróla. Annyira nem is bántam meg. Az viszont kemény, hogy két év alatt mennyit fejlődik az ember gondolkodása. Sok mindent nem így csinálnék a mai fejemmel. Kezdve azzal, hogy nem is mennék egyetemre, de ezen túlmenően nem keverednék zűrös ügyekbe, nem húznék szinte mindenki előtt álarcot magamra, szóval ilyesmik. Persze, hogy nem szeret(t)em ezt. De vannak dolgok amiket nem részletezel senkinek, mert egyrészt nem egészen tartozik rá(juk), másrészt jobb, ha nem tudja/tudják. Annyiszor jó lett volna, annyiszor ki kellett volna adnom magamból, de nem tehettem, nem akartam. Nem bizalom kérdése ez, valami más. Tapasztalatnak minden szempontból remek volt, ez vitán felül áll. Sokat tanultam, ehhez kétség sem fér. Viszont több, mint elég volt. Olyan kikúrt nehéz ez az egész, még így is. Nem érzek óriási megkönnyebbülést, pedig arra számítottam. Olyan furcsa lesz, olyan új. Olyan más.

Hogy jól döntöttem-e, azt majd az élet igazolja vagy cáfolja pár éven belül. A többi csak duma...