Huniblog

Semmi extra nem történik, intézem a dolgaimat a lehetőségekhez mérten csendben, nincs időm a hülyeségekkel foglalkozni. :)

Ez viszont frenetikusan jó, innen van:

Az ember éltében sokszor elérkezik bizonyos pontokhoz. Amikor megkapja az első puszit, az óvodástársától.
Amikor először mehet iskolába. Amikor először menstruál vagy épp magömlése van. Amikor eléri a tinédzserkort. Amikor először csókol. Amikor a szilveszteri bulit már nem otthon, a társasjátékok mellett tölti, hanem haverokkal, tök részegen. Amikor lázad a világ, a társadalom és a vallás ellen. Amikor először szeretkezik. Amikor minden hétvégén a bulik királyává válik, szebbnél szebb göncökben tündököl. Amikor elkezdi értékelni a könyveket. Amikor próbál valamit kezdeni magával. Amikor felismeri az “én”-t. Amikor eléri a tizennyolcadik életévét, és egy óriási péniszformájú tortát készítenek neki a barátai, merthogy mostanában az a menő. Amikor tökrészegen, meztelen fotókat készítenek. Az előhívatás drága volt, de ott csüng a szoba falán. Amikor a társadalmi normák szerint, felnőtté válik. Amikor úgy éri el, azt a bizonyos következő pontot, hogy tök részeg. És akkor felnőtt. Amikor görcsölések közepette, azon találja magát, hogy az érettségin ül és tudja a matekfeladatok megoldását, na jó.. igazából nem tudja. Amikor vár három évet, hogy megismételje az érettségit, hogy tudjon egyetemre menni. Ja, és a három év alatt, amit nem ült tétlen: dolgozni volt, Németországban. Mert meg kell élni. Amikor boldogan egyetemet végzett fiatal lesz, nagy pocakkal. Mert rátalált a szerelem boldogító nyila és csecsemő fogant. Amikor az egyetemi diplomájával kitörölhetné a fenekét, mert nem ért el semmit. Amikor megszületett a gyerek és dolgozni kéne menni. Amikor a sokat emlegetett, még gyerek álmait félredobja, mert úgysem tudja megvalósítani. Amikor közhellyé és monotonná válik a családdal, barátokkal, világgal való kapcsolata. Amikor egy rövidke sávon halad, semmit nem törődve a változtatásokkal. Amikor elválik. Amikor a gyereke átnéz rajta, ő meg magába roskadva az örök szerelmet keresi, valamelyik elcsépelt televíziós műsorban. Amikor a munkából hazatérve annyira fáradt, hogy kedve sincs a gyereke hogylétéről kérdezősködni. De azért siet a házimunkával, mert félhétkor a Máricsúj ismétlése megy az RTL-en, a tegnap meg nem tudta megnézni, mert az a hülye gyerek, folyton piszkos ruhákkal tér haza. Amikor elfogadja a tényét annak, hogy ő csak egy bejárónő, a saját lakásában. Amikor a fia először visz haza lányt, és furcsa zajok jönnek ki a szobából. Ő meg nem tud aludni, a hátfájása miatt és gyógyszer túladagolásban másnap elviszi a mentő. Amikor nyugdíjazott állampolgár lesz és a tévének szenteli a hátralevő életét. Amikor harmincöt évesen megnősül a fia. Ő meg negyven év után, ismét eljut a fodrászhoz. Amikor elkezd törődni magával, a saját kis életével. Amikor hétvégente kiül a kapu elé, a többi információs központtal, csakhogy navigálják a falut, most van ideje. Amikor az unokája első pusziját megkapja. Amikor minden vasárnap elmegy templomba. Amikor már nem tud felkelni annyira fáj a lába, és a szomszéd lesz az, aki a nyugdíjáért rendezgeti, végül is ezért dolgozta végig, silány kis életét. Amikor a fia, egy évben egyszer látogatja meg, valamikor tavasztájt, hogy a földről begyűjtött gabonaárát elkérje. De telefon se hívja fel többször, maximum 5évben egyszer, karácsonykor.. hogy megsütötte-e a mákos kalácsot.
Amikor mindennek vége van. Amikor utolsó gondolatként átsuhan az agyán, hogy nem élt, sosem élt úgy igazán. Megbánásra nincs idő, eljött a világ egyik legszebb dolga. Halál.