Huniblog

Lófasz, esti fény. Nem volt időm sört inni. Pedig akartam. Az se volt akivel. Ez mondjuk nem nagy gond. Kocsma mindig tele. Nem ez a bajom. Komolyabb. Komolyabbak. Nincs kedvem a holnaphoz. Ott lesz Timi. Nincs kedvem a péntekhez. Nem lesz ott Timi. Nincs kedvem a szombathoz. Ez már nagyon vontatott lesz. Nincs kedvem a kicsengetésekhez. De nem ez a bajom. Ez is. De nem ez. Komolyabb. Komolyabbak. Átbasztak. Nem is. Én basztam át magam. Mondjuk mást is. Mindegy, megoldódik. Megoldom. Ki kéne szállni. Ki KELL szállni. Ki is fogok. Nem most, majd. Most még túl sokat veszíthetek. Rizikós így. Még várok. Még egy kicsit. Lófasz. Akkor rágyújtok. Megtörtént. Még június. Nem izgat. De. Nem. De. Csak nem úgy. Nem az. Túlléptem. Nem gondoltam bele mindenbe. Már igen, és furcsa. Mint két éve. Legalábbis hasonló. Pedig...mindegy. Környezetváltozás. Az kell. Az jó lesz, de nehéz. Nem baj, kell. De azért a kurvaszámat. Nem ezért, másért. Nem így csinálnám. Másképp. Meg se születnék. Ja, nem depi. Sima frusztráltság. Egyszerű faszomkivan állapot. Mitakartam. Megvan. Mégsincs. Miezakáosz. Jellemző. Álarc. Meddig? Addig. Végig. Mindig. Sohatöbbé. Vagyénmittom.

Kurváranemtalálide, de nemérdekel.