írta: Huni_ ; 2010.06.17. 00:02
Focivébé, vuvuzela, sör, ilyesmik. Na meg offisöl szong. Ééés ez:
írta: Huni_ ; 2010.06.12. 17:32
Rég voltam ennyire másnapos (aznapos?). Ha voltam egyáltalán. Az úgy volt, hogy tegnap du. 3 körül Zsolt értünk jött, és az egész napot náluk töltöttük. Kaja, pia, töménytelen mennyiségben. Sörrel kezdtük az ünneplést, majd előkerültek az Alexandrionos üvegek, kevertünk AlexColat, volt Transilvanicum, meg még valamilyen pálinka, később pedig boroztunk. Egy adott ponton éreztem, hogy meg kell csendesítenem az ivást, mert máskülönben nem lenne jó vége. Volt ott jónéhány lány is, és most visszagondolva, a felhozatal rendben volt :] Különösebben nem volt kedvem összenyalni a fél vendégsereggel, szóval csak lightosan nyomtam. Azért Enikővel így is közelebbi kapcsolatba kerültem, az más kérdés, hogy a tesója, a 8 éves Ágnes pont akkor lépett be a szobába, amikor nem kellett volna.
Körülbelül hajnali 1 lehetett, amikor szétoszlott a banda, és úgy döntöttünk, hogy benézünk az Éden II-be, aztán nem megyünk haza, hanem Zsoltéknál alszunk. Indulás előtt felhívtam Magdit, hogy ők ott lesznek-e, később pedig ő írt, hogy szar a buli, csak akkor menjek be ha nagyon részeg vagyok, mert másképp nehéz lenne bulizni. Részeg nem voltam (annyira), de bementünk. Tényleg lapos volt az egész, elég kevesen voltak, a DJ sem volt formában, de aztán volt egy időszak, amikor beindult a történet. 3 után már csak ültem az egyik boxban és csekkoltam, ahogy előttem rázzák a csajok. Az egyiknek olyan segge volt, hogy beszarsz o_O
4 óra előtt valamennyivel hazavánszorogtunk, fél 5-ig Endrével osztottuk az észt egymásnak a különböző nőügyeinkkel kapcsolatosan. 7 óra körül Endre hazament, én fél kilenc környékén ébredtem meg, és negyed tízre sikerült lemásznom az emeletről. Valami brutális gyomorműködés közepette ültem autóba, és jöttünk haza. Végig hányingerem volt, de nem jött a rókacsalád. Fél 11-kor bedőltem az ágyba, nemrég keltem fel. Jóvót :]]
Na, most szóltak, hogy míg partyztam, addig megpróbáltak bejuttatni az egyik alkoholt gyártó, forgalmazó, szállító, tökömtudjamégmitcsináló céghez a nyárra. Amit eddig tudok, hogy hétfőtől szombatig kellene menni (fuckit.1), napi 10-12 óra lenne a munkaidő (fuckit.2), 6-ra bent kellene lenni (fuckit.3), de legalább a szállítást megoldja a cég. Állítólag hétfőn mondanak pontosabbat, és ha úgy van, akkor kedden már megyek/mehetek is. Viszont ez nem gyengén húzza át a számításaimat...
írta: Huni_ ; 2010.06.09. 10:53
Ismét szét vagyok csúszva. Ez a hét nem nagyon tetszik, mert attól függetlenül, hogy semmit sem csinál(t)unk a suliban, ott kellett lenni. A rendesebb tanárok zöld utat adtak, mások pedig nyomatták be a hiányzást, és pirossal karikázták. Ma bementünk, aztán közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy nem maradunk, mert fölösleges. Elmentünk sörözni, majd 11 körül vissza, szóltunk az ofőnek, hogy mi márpedig leszarjuk, hogy ki mit akar, nem fogunk 2-ig a suliban dekkolni. HOlnap ünnepélyes évzáró, blablabla...
Egyébként a heti programom úgy nézett ki eddig, hogy suli után haza, és meló. Az az igazság, hogy elszoktam a kemény fizikai munkától, és a két karom eléggé fáj, és nem tudok optimistán tekinteni a mai nap hátralévő részére, mivel 5-6 óra meló mára is kinéz. Holnaptól már lazább lesz.
Pénteken kicsengetési ebédre kell menjek, bár még nem tudom, hogy mi a makkot vigyek ajándékként. Nagyon úgy tűnik, hogy július közepéig minden hétvégére be vagyok táblázva, tehát n+1 alkalommal leszek seggrészeg. Life's hard.
Tegnap Örs is kézhez kapta a jogsiját, szép bugyirózsaszín. Irigy vagyok, apicsába. Szívem szerint ma elkezdeném az iskolát, hogy jövő hónapban már jogsim legyen, de alapból is lusta vagyok tanulni, és amikor kint meleg van, kinek lenne kedve a könyvet bújni sörözés helyett?!
írta: Huni_ ; 2010.06.02. 23:20
Fasza, holnapról ismét suli. Felfüggesztették a sztrájkot, és ma délután szóltak, hogy reggel menni kell.
Délután Zsolttal, Júliával meg a tesómmal nyomattunk egy összeröffennést a kocsmában. Megittam egy pohár bort, és meghívást kaptam a jövő pénteken esedékes kicsengetésre, ebéddel összekötve. Ja, és meghívottam is lehet, ami mondjuk nem tűnik bajosnak, mert hazafele menet összefutottam egy csajjal, akit nevezzünk mondjuk Izabellának, és úgy tűnik, benne van a mókában.
Később elmentünk focizni, aztán kb fél órát játzsottam, és egy gólomnál a bal combom meghúzódott. Illetve az izom. Értitek. Szóval nem nagyon tudtam folytatni a joga bonitot, így tipliztem haza. Jelenleg az a helyzet, hogy lépni is alig tudok. Reggel pedig biciklivel nyomás suliba. Jó lesz, érzem.
Andrea mondta, hogy az ősei nincsenek otthon ma, és csak a tesójával van, tehát szívesen látnak minket. Mármint a tesómat és engem. Magunkhoz kaptunk 2 üveg bort, vettünk colát és popcornt, aztán iszogattunk, dumáltunk. Nemrég értünk haza, olyan félrészeg vagyok, vagy mittom. Marad kb 6 és fél órám aludni, az pedig vajmi kevés lesz. Mindegy.
írta: Huni_ ; 2010.06.01. 21:40
Pár darab csirkecomb illusztris társaságában gondolkodok azon, miképpen kellene elkezdeni ezt a postot. De már meg is van, szóval nyomom. Mondjuk jön a rókacsalád, úgy érzem...na, mégsem jött. Szeretem az ilyen összeröffenéseket, mert van akivel inni. A tesóm gyenge ivó, legfeljebb a színes löttyöket küldi le literszámra. Annak rendje és módja szerint kerültek elő a különféle italok, de ezek vegyítése meghatározatlan sorrendben történt, minek eredménye az volt, hogy egy adott pillanatban a fejemet 596 kilósnak éreztem. A délután nem szólt másról, csak az evés-ivás-duma-ivás-evés-röhögés sorozatról. Ja, meg a 'figyeljakicsireeee, há' nézd már mit csináááál' történetről.
Btw tegnap délután hívott a bérmakeresztapám, hogy mégis mi a fuckot vegyen, mint ajándék. Elintéztem az ügyet annyival, hogy amit jónak lát, nekem nincs ötletem. Úgy két hónapja már, hogy filózok, hogy kellene vennem egy karórát. Na, ez is letudva, mivel kaptam egyet ^^ A rókonyoktól kaptam pénzt is, szóval egyelőre kiskirály vagyok.
írta: Huni_ ; 2010.05.31. 21:45
Az orrom lassan a Niagara-vízesésre hasonlít. A tesóm meghűlt, majd mire kikúrálta magát, akkorra engem döntött le ez a nátha. Pedig nyáron nem szoktak ilyen problémáim lenni. Bár nyárnak nevezni ezt a valamit csak erős jóindulattal lehet.
Holnap délelőtt meetingem van a püspökkel, mivel bérmálkozás lesz, és idén én is érintett vagyok. Kihívás lesz a székely ruha 3-4 órán keresztüli viselése, de a még keményebb dolog majd a délutáni és esti iszogatás lesz, úgy érzem.
írta: Huni_ ; 2010.05.27. 21:05
Ma délután elmentünk a spanokkal focizni. Mit ne mondjak, az elején látszott, hogy mostanság nem nagyon játszottam. Labdakezelési hibák tömkelege, meg hasonló finomságok voltak, de azért belejöttem. A beton megviselte a talpaimat, égnek is rendesen.
Hétvégén pattanni kéne itthonról, mert a közelben falunapok lesznek, az meg jóféle rendezvény. Ha nem fog esni ez a szaros eső, akkor mindenképpen megyek, mert előre érzem a számban a sör ízét, amint az árnyékban kortyolgatom.
Lassan meló után is kellene néznem, hogy legyen pénz, amit majd az EMI Táborban elverhetek.
Holnap pedig az utolsó nap lesz ebből a tanévből, ha minden igaz. Még lenne 2 hét hátra, de úgy tűnik, sztrájkolnak a tanügyiek.
írta: Huni_ ; 2010.05.25. 19:22
A drágalátos történelem tanárunk kijavította azokat a csodálatos felmérőket -bár nem tudom, mi tartott 3 hétig-, és teleszórta az osztályt egyessel, kettessel, hármassal. Volt egy pár hetes is, de elenyésző. A lényeg nem ez, mert ezen röhögtünk is rendesen, mert azt hitte, hogy tele lesz a gatya, és kussolunk. Nem így történt, látszott is rajta a zavartság. Természetesen nem maradhatott el a szokásos gecizése sem: Csilla 'szavazat' helyett 'szavazást' írt, repült is lefele a 0,25 pont, holott a mondanivalón nem változtatott az eltérés. Meg volt még egy szánalmas húzása is: 'párt' helyett 'pár' szerepelt a lapon, egyértelmű figyelmetlenség miatt, -0,25. Arról nem beszélve, hogy kért 3 jellemzőt az egyik feladatban, aztán akinek nem volt meg az 5, annak vonta le a pontokat.
Pénteken elbúcsúztatjuk a német tanárnőnket -jó nő btw-, aki 3 évig tanított, de szülni fog, így az utolsó évet mással húzzuk le. Kár érte.
írta: Huni_ ; 2010.05.24. 14:14
Van néhány ember, akik beletartoznak abba szűk körbe, amit a legjobb barátok alkotnak. Nos, úgy tűnik, csökkent a létszám egy fővel. Mától kezdve nem tudok úgy tekinteni arra a lányra, mint eme társaság meghatározó tagjára, aki heteken keresztül a szemembe hazudott. És én voltam a faszfej, ha megemlítettem, hogy valami nincs rendben. Van egy szép mondat: "Egyszer majd rájössz, mi mennyit ér, mit tettél meg és kiért". Kissé átírva, de a lényeg ugyanaz: egyszer majd rájössz, ki mennyit ér, mit tennél meg és kiért. Igen, rájöttem. Ezentúl nem sokat. Elvesztette a bizalmamat, és leszarom, ha majd nem érti, miért nem leszek vele olyan, mint előtte.
Beszóltatok :)