Zsolttal meg Júliával épp beszéltem a hétvégi történetről, amikor Endre hívott, hogy cuccoljak és menjek, mert Edina megjött. Nem kellett kétszer mondani, szóval hatalmas meglepetésemre megvolt a meeting, annak ellenére, hogy úgy tűnt, két hétig semmi nem lesz. Csókkal…
Na, lógok egy posttal a múlt hétvégéről, aztán írok valamit a mostaniról is.Pénteken ugye birthday-party volt az Édenben, ahol vodkával kezdtük a történetet, aztán boroztunk is egyet, és nyomtunk időközben néhány kör sört is. Volt torta is, szép elegy lett ezekből. Kurvajó…
Ejj, basszameg. Most repült el a lehetőségem egy kellemes ma éjjeli játszadozásra...basznám telibe az egészet. x[[Valamikor rittyentek majd a hétvégéről is egy postot.
Rég voltam ennyire másnapos (aznapos?). Ha voltam egyáltalán. Az úgy volt, hogy tegnap du. 3 körül Zsolt értünk jött, és az egész napot náluk töltöttük. Kaja, pia, töménytelen mennyiségben. Sörrel kezdtük az ünneplést, majd előkerültek az Alexandrionos üvegek, kevertünk…
Fasza, holnapról ismét suli. Felfüggesztették a sztrájkot, és ma délután szóltak, hogy reggel menni kell.Délután Zsolttal, Júliával meg a tesómmal nyomattunk egy összeröffennést a kocsmában. Megittam egy pohár bort, és meghívást kaptam a jövő pénteken esedékes…
Megjött a segíííííly, mirő'beszélsz?! :DAzért, hogy mindenki értse: kb 130 euró az összeg, ami azér' kibebaszottul jól jött. Istenem, nem tudnának annyi pénzt adni, ami elég lenne nekem. Egyébként meg nem sok minden történik velem mostanság, csupán várom a tavaszt. Áh,…
Elmehet a picsába az egész díszes társaság. Faszért nem lehet megmondani rögtön az elején, hogy 'nem csupán haveri alapon kapod meg azt a tápot, ember'. Igen, ma szólt, hogy fizessem ki, mer' neki is kell a pénz. Ha olyan faszául állnék anyagilag, akkor valószínűleg megveszem a…
Nem sok dolog van ami fel tud baszni (najó, ez így kamu. Inkább kevesebb dolog van, ami fel tud baszni, mint mondjuk 3 éve), viszont ha beleszólnak abba, hogy hogy nézek ki, az azér' odavág rendesen. Alapvetően van néhány kategória nálam, melyek a következőképpen működnek:- vannak…
Beszóltatok :)