Huniblog

Hogy a tetves mindenségét, összeállt a kép. Márpedig véletlenek nincsenek. Nabazdmeg. BAZDMEG. Erre már az éjjel rájöhettem volna bazdki. Aztapicsa. :o Pedig geciokos húzás volt, és egy banánhéjon csúsztak el. Elég is ennyi erről :D

Jobb lett volna ha lefekszek és alszok. Egyszer a kibaszott kíváncsi természetem miatt fogok valami óriásit szívni. Hogy mi a faszért kell én mindig olyanokat megtudjak, amiket nem akarok...Erről meg a saját érdekemben úgy kell hallgatnom, mint a sír.

Ehhez most nincs sok közöm, de nem tudom hova tenni, nem tudom elhinni basszameg.

Timi ma délután elmondta, hogy tudta, hogy látom őt az éjjel amikor Zsolttal kavart, meglepett. Elképesztően el volt -lófaszt, itt ül mellettem, most is el van- kenődve, egész nap szar kedve volt, hibáztatja magát, blablabla. Én mondtam, neki, hogy ő is hibás, de az igazi balfasz Zsolt volt. Úgy 65-35%-ra tenném ezt az arányt. Na, de nem is ezért ültem ide írni, hanem azért, hogy valahol levezessem azt a feszültséget amit Szabi keltett bennem. Az éjjel, amikor elég rendesen be volt baszva, azt mondta, hogy tudja, mit érzek Timi iránt, vágja az egész szitut, de nem fog belekeverni, rajta nem fog múlni semmi, satöbbi. Erre ma este elég tisztességesen rácuppant Timire, és nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolja-e vagy csak engem akar basztatni. Ha előbbi, akkor bekaphatja, mert egy faszarc. Ha utóbbi, akkor meg nem értem, hogy miért cseszeget, nem adtam rá okot. Mindegy.

Timi egész este -megint lófaszt, egész nap- smsezett valakivel, rákérdezni nem akartam, pedig megöl a kíváncsiság.  Elmondta volna, ha megkérdezem, de valahogy nem jött, hogy érdeklődjek. Nem mertem? Lehet. Az a bajom, hogy egész nap szar kedve volt, most is csak a telefonját bütyköli, és nem értem, hogy mi a fasz van. 

Azt meg pláne nem értem, hogy köztünk mi van, vagy a tegnap éjjel és a mai nap után mi lesz. Egész nap azon gondolkodtam, hogy elmondjam-e, amit érzek. Ha nem mondom el, megeszem saját magam, felemészt ez az egész. Ha elmondom, jó esély van arra, hogy azt is elbaszom amit eddig felépítettem, felépítettünk, aztán a jövőben már másképp fogunk beszélgetni, esetleg annyira elbaszódik minden, hogy nem is fogunk beszélgetni, azt meg nagyon nem akarom. Szívem szerint félrehívnám, és elmondanám, hogy mit érzek iránta, de az eszem azt mondja, ne tegyem, mert szarul fogok kijönni belőle. Utálom ezt a tanácstalanságot, ezt a kettős helyzetet, ezt az egészet. Van egy halom más problémám, egy rakás fontos dolgom és bajom, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből Timit. Kurva szerelem, kurva érzelmek, kurva élet, kurva világ, kurva minden.

Olyan könnyű volna véget vetni ennek az egésznek, olyan könnyű volna meghalni. Ugyanakkor kurva nehéz is. Szomorú, és sose gondoltam volna, hogy ennyire el fogok keseredni, ennyire szar passzban leszek, ennyire életunt leszek, ennyire kibaszottul összejön minden szarság és ennyire elbaszom az életem. Kellene bőgjek, kellene zokogjak, kellene ordítsak, le kéne ezt a kikúrt feszültséget vezetni végre valahol, egyenesbe kellene hozni az életemet, és nem tudom a módját. És nem tudok. Nem tudok sírni, pedig érzem, hogy sokat segítene. Se részegen, se józanon, se társaságban, sem egyedül. Semmi se érdekel, ezen a kibaszott szerelmen kívül, ez meg nem csak, hogy szomorú, egyszerűen elkeserítő és szánalmas. Utálom magam, az az igazság, ez szokatlan, ilyent sose tapasztaltam. Kemény, de le kell írnom. Nem akarok többet élni, nem látom értelmét, nincs értelme, elegem van minden szarságból, elegem van ebből az életből, elegem van MAGAMBÓL. EGY KIBASZOTT HÜLYE FASZ VAGYOK.

Elmentünk Endréhez, erre ott volt a tesóm, meg Timi. Óriási meglepetés volt, hosszú percekig nem tudtam mit kezdeni magammal. Timit megöleltem, és azt kívántam, sose legyen vége. It was awesome. Aztán elmentünk Jazzbe. És ott elbaszódott. Ittam Timivel (is). És jó volt.  Beszélgettem vele. Nagyon komolyan. És jó volt. 15 perc múlva összenyalt Zsolttal.  És láttam. 10 méterről. Kurvaisten. És elbaszódott. És nem tudom, hogy wtf. És akarok beszélni vele. De lehet, hogy nem lenne jó, erre jöttem rá. És most valakit pofán kéne verjek. Jól indult, elbaszódott. Én fair voltam, én gentleman voltam, erre...FUCK THIS SHIT. KURVAÉLET.

És szerelmes vagyok.

Kell menni Timiékhez, mert ő Endrének valami meglepetésbulit szervezett. Ott lesz egy halom ember, és én nagyon nem vagyok ivós-bulizós hangulatomban. Viszont ha nem megyek, akkor abból baj lesz, úgyhogy inkább erőt veszek magamon. A faszom ki van mindennel ma, jobb lett volna fel se kelni. Vagy soha többé...

Timi nem kicsi kíváncsiságot ébresztett ma bennem, és szenzációsan össze tudott zavarni. Valamit akar mondani, vagy mutatni, vagy csinálni, talán egy hét múlva, talán nem, talán hamarabb, talán később, lehet, hogy mások is ott lesznek, lehet, hogy csak ketten, az egyetlen biztos dolog, hogy személyesen mondja/mutatja/csinálja majd. Dekurvahosszúmondatlett. Ami a legjobb az egészben, hogy nekem fogalmam sincs, miről lehet szó, és emiatt (is) már azon pörgök, hogy legyen vége ennek a hétnek, mert rohadt kíváncsi vagyok :D Ezen fogok pörögni egy ideig, az biztos. De legalább feldobta a mai és a tegnapi napomat is. :)

Amíg vonatoztam, volt időm gondolkodni, talán túl sok is. Rájöttem, hogy ha egyedül jövök és nem mászik be semmiféle jehovatanúja a fülkébe, aki meg akar téríteni, akkor szeretek vonatozni. Egy ideig olvastam, de folyton azon kaptam magam, hogy a Marost bámulom, vagy a hegyeket, esetleg a hegycsúcsokon álló fenyőket, miközben azon merengek, hogy mennyire szeretnék a helyükben lenni. Nincsenek olyan gondjaik, hogy mégis mi a faszt kezdjenek az életükkel, vagy mi lesz velük 5-10 év múlva, nem stresszelnek minden faszság miatt. (Megint) úgy jöttem el otthonról, hogy összekiabáltuk a fél világot, (megint) egy idiótaság miatt. Eléggé besokalltam, van egy halom gondom, és fogalmam sincs, hogy mikor kerül végre egyenesbe az életem. Nem látok semmi értelmet az egyetemben, ebből kifolyólag leszarom és inkább más dolgokkal foglalkozok. Eltelik a maradék másfél év, aztán megint ott leszek, hogy semmi sincs mögöttem, és még annyi sem előttem. Azon filózgattam egyébként, hogy miért születtem meg egyáltalán...namindegy.

Másik dolog meg az, hogy olyan nagyon kéne valaki, akinek mindent elmondhatok, akivel szemben teljesen őszinte lehetek, aki előtt nem kell takargatnom semmit, és aki teljesen megért, hogy azt megfogalmazni nem tudom. Mindenki hazudik. Te is. Én is. Néha muszáj, néha meg így a könnyebb, néha magadat véded, néha a másikat.

Jelenleg két dolog tartja bennem a maradék életkedvet. Szomorú, de itt tartok. Whatafuckin'surprise, Timi az egyik.

Ez meg a másik:

3 és fél órát beszéltem Timivel, kettő perce tettem le a telefont. 210 percen át nyilván nem lehet az időjárásról meg a belpolitikai helyzetről beszélni -na, nem mintha amúgy erről témáznánk-, úgyhogy érintettünk egy-két érdekes dolgot. Volt, hogy percekig csak hallgattam és bámultam a plafont az ágyból, közben minden gondomat elfelejtettem. Lehetne már 8 óra, jól esne egy cigi.

Félek a pofáraeséstől. De nagyon. És lehet, hogy túlbonyolítom a helyzeteket. De lehet, hogy mégse. Óafaszsetudja.

Elég régóta érlelődik bennem ez a gondolat, mostanra pedig odáig jutottam, hogy kitálalok, mert ez nem mehet így tovább. Konkrétan arról van szó, hogy Szabi, Júlia meg Andi túlságosan is balfaszok lettek, néha zsigerből jön, hogy pofán verjem mind a hármat, de komolyan. Én most untam meg azt, hogy ha valahova mennek, akkor nem szólnak Szilviának, és néha nekem se. Nem fair, hogy sunyiban csinálnak mindent és egyszerűen nem normális ahogyan viselkednek az utóbbi időben. Holnap vagy holnapután viszont szembeállítom őket ezzel az egésszel, ha már maguktól nem képesek felfogni, hogy ez már túlmegy egy határon. Aztán az se érdekel ha bevágják a durcát, vagy kiverik a díszhisztit.