Az van, hogy eltelt még egy nyár az életemből. Mivel nem volt munkám, ezért nem volt pénzem -illetve igen, de nem annyi, mint amennyit szerettem volna-, és ennek a tényezőnek közvetlen következménye, hogy a tervezett partyknál jóval kevesebbet sikerült beiktatni a mindennapokba. Volt…
Tömény semmi van jelenleg. Napi pár óra meló itthon, ma majdnem sikerült eltörnöm a jobb kézfejem, nemlényeg. Megittunk két sört ma este, holnapi nap szintén fos lesz, délig alszok, majd telepítek valami vinfost az egyik ismerősnek.
Rider faszbúk profilján láttam a következő…
Az elmúlt 48 órából 38-at átaludtam kb, olyan szinten szarul vagyok. Valami kaja baszhatott meg, bár Timi szerint terhes vagyok. Reggel Real meccs, addig nem alszok, asszem, pénteken pedig indul a banzáj :D
Jólvan. Hazajöttem ma, tesóm nem volt itthon, de a jahúja futott, és Júlia épp írt, hogy kell xy pénzösszeget adjon neki. Később pedig véletlenül hallottam ahogy telefonon beszéltek, és amikor rákérdeztem, hogy miért kell pénzt adjon Júliának, alig talált valami indokot.…
Tegnap éjjel semmit sem aludtam, anyu hajnali 4-kor indult Németországba, én meg egész nap rohantam, mint a mérgezett egér.Tegnap este Zsolttal ittunk egyet, később aztán odaült még 3 arc, jól megvoltunk záróráig. Aztán valami hajnali 1-ig témáztunk a kocsiban.A mai napot…
Ismét szét vagyok csúszva. Ez a hét nem nagyon tetszik, mert attól függetlenül, hogy semmit sem csinál(t)unk a suliban, ott kellett lenni. A rendesebb tanárok zöld utat adtak, mások pedig nyomatták be a hiányzást, és pirossal karikázták. Ma bementünk, aztán közös megegyezéssel…
Az orrom lassan a Niagara-vízesésre hasonlít. A tesóm meghűlt, majd mire kikúrálta magát, akkorra engem döntött le ez a nátha. Pedig nyáron nem szoktak ilyen problémáim lenni. Bár nyárnak nevezni ezt a valamit csak erős jóindulattal lehet. Holnap délelőtt meetingem van a…
Eltörtem a bankkártyámat. Épp vettem ki az iratok közül, erre látom, hogy hosszanti irányban majdnem egészen kettétörött. Egyelőre nincs gond vele, nem sérült meg a lényeges rész, és simán tudtam pénzt kivenni. Aztán ha teljesen eltörik, akkor kérek másikat ^^
Ma csekkoltam a bankkártyám, és örömittasan könyveltem el magamban, hogy van némi cash, aminek az elköltése csak az én feladatom lesz majd ^^ Illetve nem egészen, mert a bro' ma délután ártatlan kisfiús nézésével jött a szobámba. Tudtam, hogy pénz kell neki, de hogy az összes…
Awesome. Jött az előbb a tesóm, és mondta, hogy délurán 5-kor jelenésünk van a plébánián, mivel ma vizsgázni kell. Ugyebár 2 hét múlva bérmálkozás, és a drágalátos pap feltesz ma néhány kérdést ami ezzel az egész témával kapcsolatos. Azt mondta, hogy szabadon mehetünk…
Beszóltatok :)