Huniblog

Vége van, befejeztük. Vagy befejezte, fasztudja hogy kell mondani. Na, vegyük sorban a dolgokat. Múlt péntek estére meg volt beszélve egy találkozó. Egész este nem reagált semmire, se sms, se fészbúk, a telefont se vette fel. 11 óra körül aztán irt, hogy lefeküdt és nem jön ki. Na mondom, csodálatoskurvajó. Aztán addig győzködtem, hogy meggondolta magát. Kijött, beszélgettünk majd' 1 óráig. Meg csókolóztunk. Aztán szombat délután hivott, hogy a család lelépett, ő meg főzi a kávét. Na mondom, megyek én is, dumáljunk. Nem volt választása, betoppantam az ajtón. Aztán egész délután együtt voltunk, beszélgettünk, csókolóztunk. Aztán hazajöttek az ősei is, de nem zavartattam magam. Jóval éjfél után jöttem haza. Vasárnap strandra mentek, megkérdeztem mit szólna ha mennék én is, és nem volt kifogása. Közben a másik meg Udvarhelyen dolgozott. Mindegy, nem érdekelt akkor sem. A vizben majdnem megettük egymást, felhúztam az agyát, és nyilván ő is az enyémet. Hazajöttünk, aztán este elmentünk, megittunk egy kólát. Persze tudtuk mind a ketten, hogy nem ezzel fog véget érni a nap. Azért gentleman voltam, és megkérdeztem, hogy tényleg akarja-e. Ott feküdtünk le, ahol legelőször. Jó, nyilván ezzel (is) akartam egy kicsit manipulálni, nem véletlen volt a helyszin. Olyan volt, mint eddig, és mégsem. Volt benne valami különleges. Nem tudom, hogy azért-e, mert végül is -amint mostanra kiderült- ez volt az utolsó, vagy azért, mert mindketten tudtuk, hogy az aktuális pasiját csalja meg két hét után az exével, vagy csak mert egyszerűen annyira tudtuk mi kell a másiknak, de jó volt, normális, de ugyanakkor furcsa is. Hétfőn megérkezett ez a gyerek, aztán egész nap ittak Zsanett apjával. Ott aludt. Jó, hogy én először fél év után alhattam ott, akkor is kényszermosollyal, aztán utána eltelt még vagy 7-8 hónap mire újra, ez meg a második alkalommal. Na mindegy, tisztában vagyok vele, hogy 3 év alatt elég rendesen kitapostam az utat amire csak rá kellett lépnie. Szerda reggel ment haza, én meg munka után lementem, mert Anna a kocsiban felejtette a papucsát vasárnap. Megkérdeztem, hogy kell-e, vigyem-e. Aztán ott voltam vagy 3 órát. Az egy dolog, hogy megint nem birta/birtuk ki csók nélkül, de csütörtök estére megdumáltunk egy találkozót, amit nem verünk nagy dobra, és a lényege az egésznek az lett volna, hogy megismételjük a vasárnap estét. Ja, ez nem elképzelés volt, hanem nyiltan kimondtuk. Szerda este én indultam Craiovara, aztán éjfél körül irt egy smst, hogy irtam-e én ennek a faszinak a hétvégéről valamit. Én meg mondtam, hogy nem. Na, kiderült, hogy valaki fészen kitálalt mindenről. Mármint arról, hogy látott minket a strandon meg a Gondűzőben is este. Fasztudja ki lehetett, és azt sem értem, hogy ezzel mi volt a célja. Annyit tudok azóta, hogy Zsanett veszekedett zsolttal, az kiakadt amikor megtudta, és ennyi. Valamikor 1 óra után irt nekem utoljára. Tegnap nem tudtam elérni, egész nap ki volt kapcsolva a telefonja, nem reagált semmire. Estefele már fészen akartam irni neki, hátha azt észreveszi. De nem tudtam. Nem tudtam bazdmeg. Letiltott. A kereső ki se dobta a nevét. Na mondom, ez kemény. Az a teóriám, hogy azt hiszi -vagy azt hitette el zsolttal-, hogy én irtam az üzenetet. Szóval azóta nem beszéltem vele, ma nem is próbáltam hivni. Egyértelmű, hogy ennek vége, kár, hogy igy, és kár, hogy azt hiszi, én voltam. Azért azt megirtam neki, hogy ha ki akartam volna tálalni, és irok egy üzenetet a faszinak akkor azt irtam volna, hogy mi történt vasárnap este. Ha én lettem volna akkor megirtam volna, hogy lefeküdtünk, és kész. Reakció semmi, nem is akar velem beszélni semmiről. Ez van. Vége van, és kész. Felfogtam, megértettem, próbálom elfogadni, és nem visszazuhanni a padló alá. Mert lelökött oda, de felszedett onnan, azt hittem, hogy visszaszerzem, de aztán visszalökött. Magamnak is hazudnék, ha azt mondanám, hogy túl vagyok rajta, mert bár nem omlottam össze -megint-, de azért nehéz. Eldöntötte, ezt akarja, ez van. Én megpróbáltam, nem rajtam múlt. Ha nem akarja, akkor nem tudom megkötni magam mellé, el kell engednem. Lehet, hogy neki lesz igaza, de én úgy érzem, hogy viszonylag rövid időn belül vége lesz ennek a kalandnak, aztán újra beszélne velem, esetleg újrakezdené. Majd kiderül. Egyelőre tovább kell lépni, és próbálok nem minden másodpercben rá gondolni. Viszonylag jól bírom, de azért néha-néha mellbe vág a gondolat, hogy tényleg vége. Mindentől függetlenül én szeretem, ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni, de elengedtem a témát, nem küzdök tovább. Ha majd rájön, hogy rosszul döntött, akkor majd megkeres ő. Akkor majd meglátjuk, hogyan tovább. Az ajtót én is becsukom, de nem zárom be. Ettől függetlenül lehet, hogy jól döntött. Idővel kiderül, de most vége van.