Huniblog

Eldőlt, hogy -egyelőre legalábbis- vége a kapcsolatunknak. Szerda este beszélgettünk fél órát telefonon, ami annyira helyrerázott, hogy a tegnap viszonylag jó kedvem volt. Ma estére egy közös estét szerveztem, vacsorával, meg egy-két meglepetéssel, amit ő a tegnap este lemondott. Nem jött haza ma sem. Na, tegnap este ezzel úgy dobott vissza a padlóra, ahogy kell. Pedig szerdán szépen beszélgettünk, még sirt is, amikor kimondta, hogy szeret. Tegnap meg lemondta a találkozót. Én azért megcsináltam, amit szerettem volna, és ma átmentem Udvarhelyre, hogy odaadjam. Két éjjel irtam, foglalkoztam ezekkel az apróságokkal, és úgy voltam vele, hogy akkor már tényleg odaadom. Nem úgy jött össze, ahogy azt terveztem, de ez van. Átmentem, megálltam az iroda előtt, és vártam, hogy mikor vesz észre. Az ajtó nyitva volt, ő valamivel épp dolgozott, úgyhogy olyan 20 másodperc múlva nézett felém, majd vissza a laptopra, és akkor koppant neki, hogy mivanbazdmeg. Felkapta a fejét, nagy szemekkel megnézett és elmosolyodott. Vártam úgy 2 és fél órát, hogy végre kiürüljön az iroda, aztán elkezdtünk beszélgetni. Odaadtam a rózsákat, a fényképeinket, illetve életem legromantikusabb, leghosszabb "szerelmes levelét". Elmondtam, amit még el szerettem volna mondani, megöleltem, és ő is engem. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak megcsókolt, kényszer nélkül, őszintén. Fájt, de ugyanakkor jól is esett. Amúgy is tudom, hogy szeret ő még, de ez egyfajta megerősités volt. Kicsit sírtunk, aztán még két puszi, egy ölelés, és én hazajöttem, őt meg hazavitte a főnöke aki időközben megérkezett. Nem elkiabálva semmit, de továbbra is úgy érzem, hogy ez csak egy ilyen időszak, és leszünk mi még együtt, csak ki kell várni. Nem akarok hiú ábrándokat kergetni, vagy elhitetni magammal, hogy nincs vége, de egyszerűen ezt érzem. A szavai, a reakciói, a viselkedése erre enged következtetni.

Az a kemény amúgy ebben az egészben, hogy bármennyire is a földbe döngölt, bármennyire is szarul esett, hogy lemondta a ma estét, nem tudok igazán haragudni rá, és nem tudom azt mondani, hogy baszd meg magad, átbasztál, nem érdekelsz. Szeretem, ez van.

Tudom, tudom, egy idióta vagyok, aki nem lát a saját orránál tovább, de nettó hülyeség tőlem most elvárni azt, hogy holnaptól új csajt keressek magamnak. Nem is akarok egyelőre. Nem akarok rá várni, amíg világ a világ, és van rajta kívül más is ezen a bolygón, de nekem egyelőre még csak ő kell. Adok egy kis időt, próbálja ki a dolgokat ezzel a faszival, aztán ha majd esetleg rájön, hogy rosszul döntött, adok még egy esélyt. Remélem, hogy nem kell ehhez sok időnek eltelnie, de azzal tisztában vagyok, hogy nem máról holnapra fog megváltozni minden. Majd kiderül. Szeretem, és egyelőre nem tettem le arról, hogy visszakapjam őt. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, és nem tudok úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy bassza meg, nem érdekel. Geci vagyok, kicsit önző is, de drukkolok annak, hogy ne jöjjön össze ezzel a faszival a dolog, és belátható időn belül vége legyen a kalandnak.

Az lesz a legnehezebb, hogy uralkodjak magamon, és ne irjak neki, ne hivjam őt ha kell, ha nem. De muszáj lesz. Ki kell találnom valamit ami lefoglal, ami eltereli a gondolataimat. A munka nem ilyen, az nem segít. Mindegy. Én megtettem amit tudtam, megmutattam most is, hogy mennyit jelent nekem, a többi tőle függ. Van még egy esélye nálam, élhet vele ha akar. Szerintem fog is. Hurráoptimizmus rulz.