Huniblog

Helló világ. Élek még. Tegnap délután jöttem haza Németországból, ahol a két hónapos meló csak úgy elrepült. Ha őszinte akarok lenni akkor nem is nagyon volt kedvem hazajönni. Megismertem néhány olyan embert, hogy le az összes kalapokkal előttük. Értük maradtam volna, de az adózás miatt nem lett volna értelme. A munka ritkán ölt meg, a csoportvezetőim jók voltak, mindegyikkel faszául kijöttem. Amúgy úgy tűnik, hogy ráéreztem valamire amikor nem volt kedvem eljönni onnan, mert ami itthon van, az valami brutális geciség. Jelen állás szerint anyámék közel állnak egy váláshoz. Kaotikus az egész út ami idáig vezetett, bonyolult történetvezetéssel, úgyhogy inkább nem is kezdem el leírni az elejétől. A lényeg, hogy tegnap apámtól megtudtuk, hogy van valami nője. Meglepett? Nem. Azt mondta nagyjából fél éve. Az igazság valahol messzebb van, ezt én rég tudom, de egyelőre hallgatok. Én évek óta gyanítom, voltak érdekes húzásai függetlenül attól, hogy amúgy nincs baj vele. Mindegy, gyanítottam, de annyira sosem baszta az agyamat, hogy komolyabban utánanézzek. Egy két éve történt éjszakai portyáról tegnap fél óra alatt összeszedtem az infokat, szóval ennyit a fél évről. Nem tudom, hogy mi fog ebből kisülni, de annyi biztos, hogy sem Szabi, sem én nem apám mellett állunk. Azt mondtam tegnap este nekik, hogy két hetet adok arra, hogy eldöntsék mit akarnak. Ha két hét múlva nem lesz valami eredmény, akkor december 6-án repülök Londonba. Azóta átgondoltam, és nem tudom, hogy mit fogok csinálni, mert ha mondjuk elválnak/apám elköltözik és esetleg Szabi is lelép valahova, akkor anyám egyedül maradna, az meg nem frankó. Szóval az én életemet megoldanám, de ennyi.
Feltettem amúgy azt a kérdést magamnak, hogy ebben a helyzetben mi a jobb megoldás: válóper avagy békülés. Bármelyik is sül ki, az biztos, hogy már semmi nem lesz a régi. Igazából nem is vágom, hogy ha én kellene válasszak, akkor melyiket mondanám. Egy nap alatt amúgy elég sok dolgot megtudtam, és egy-két embert falhoz baszok, aztán jönnek a hírek majd.