Huniblog

Megyek. Ma dőlt el, hogy vasárnap hajnalban indulok Németországba. Kettős érzések kavarognak most bennem. Tudom, hogy menni kell, mert valamit kezdenem kell magammal. Tudom, hogy ezt az utat választottam. De tudom azt is, hogy itt van Zsanett, aki "miatt" most sokkal nehezebb minden. Itt van ő, akit szeretek. Itt van ő, akitől ma este is olyan nehezen váltam el. Bármennyire is tudom, hogy két hónapot kibírok nélküle, mert nincs más választásom, mégis nehéz lesz szombat este jó éjszakát kívánni neki. Nem tagadom, a hétvége eseményei még nehezebbé teszik ezt az egészet, ugyanis frenetikus három napot (és nem mellesleg két éjszakát) töltöttem vele. Olyannyira, hogy még Júlia balfaszsága sem tudott izgatni, inkább átnéztem rajta. Még a hiszti sem érdekelt, inkább 10 órakor átmentem a másik szobába, és reggelig Zsanettel voltam. Jó volt mellette ébredni, és be kell vallanom -elsősorban magamnak-, hogy hiányzott ez az érzés, hogy szükségem volt rá.