Huniblog

Ma este elmentem focizni, bevertem egy gólt, de elcsúsztam, és olyan szarul estem rá a bal kezemre, hogy azt hittem, eltörött. Le is mentem a pályáról, és egy ideig azon filóztam, hogy felmenjek-e a sürgősségre vagy sem. Aztán úgy döntöttem, hogy kibirom, törés nincs, mert azt már érezném, egy ficammal vagy rándulással megúsztam. úgyhogy maradtam itthon. A lábtörésem nem fájt ennyire, esküszöm. Kicsit megdagadt, kicsit szarul néz ki, nagyon fáj, de ez van. Ha netán reggelig nem javul, lehet, hogy elmegyek valami dokihoz, de jelenleg nem áll számításomban.

Amúgy kurvajó ötlet volt hazajönni, lefoglaltam magam, beszélgettem, dolgoztam, ittam, fociztam, és a körülményekhez képest teljesen jól érzem magam. Ha maradok Vásárhelyen, újabb 3 napot töltök el folyamatos gondolkodással, az meg nem fasza.

Itthon megint szóba hoztam az egyetem kérdését, hogy rohadtul nem látom értelmét ennek az egésznek, és azt is megemlítettem, hogy ha Robi tud segíteni és netán kimegyek Angliába, lehet, hogy nem jövök haza 2 hónap után. A vártnál pozitívabb volt a fogadtatás, bár nyilván nem állnak teljes mellszélességgel az ötletem mellett. Én továbbra is kitartok amellett, hogy ha kijutok, és összejön, nem jövök haza egy ideig.