Huniblog

Hajnaltájt épp a halálról beszélgettünk Ágotával. Btw ennyire voltam attól, hogy megmutassam neki a blogot: [--], ráadásul még el is szórtam a levegőbe egy-két mondatot amiből rájöhetett volna, hogy még mindig írok, csodálkoztam, hogy nem vette a lapot. A lényeg, hogy ecseteltem, hogy milyen elbaszott egy felfogásunk van ezzel a halál témával kapcsolatban, mert mindaddig tabu az egész, amíg be nem következik egy haláleset. Sem a családban, sem az iskolában, sehol nem beszélnek a gyerekkel arról, hogy mi is ez, aztán csodálkozunk, hogy nem tudja feldolgozni ha megtörtént. Azt gondolom, hogy én így, 21 évesen fel tudom fogni az egészet, el tudom fogadni, fel tudom dolgozni, fel tudnám dolgozni viszonylag egyszerűen ha a közvetlen környezetemben megtörténne az elkerülhetetlen. meghalna valaki. Erre meghal Cipő, akit személyesen nem ismertem, a zenéjén -amit egyébként szeretek- kívül semmi sem köt hozzá, és mégis megkönnyezem. Pedig nem ismertem. Nem tudom, hogy milyen ember volt "civilben". Kemény dolgok ezek.

Örülök, hogy ott lehettem egy Republic koncerten, ég Veled!