Huniblog

Pénteken Endre éneklési bulijába voltam hivatalos, és bár úgy indultam neki az egésznek, hogy kiengedem a gőzt és egy orbitálisat partyzok, elég tré volt az éjjel. Nagy szerepe volt ebben a djnek, aki túl azon, hogy winampról nyomatta a zenét, 20 másodpercenként belepofázott a mikrofonba. A faszom sem kíváncsi a hülyeségeire, bulizni mentem oda, nem az ő hangját hallgatni. Az is igaz, hogy irtózatosan szar zenéket nyomott be, így aztán el is ment a kedvem az egésztől. Aztán volt egy olyan érzésem is, hogy becsődítették oda a környék összes óvodását, tessék, itt a játszótér, játsszatok köcsögök. 13-14 évesen én annak is örültem, ha este 10 után is kint lófrálhattam, olyan meg eszembe se jutott, hogy hajnali 4-ig egy diszkóban igyam magam félholtra. Pedig nem volt ez olyan régen. Lehet, hogy csak én kényelmesedtem el, vagy elfelejtettem, milyen az otthoni diszkók társasága, de nehezen szokta meg a szemem a sok parasztgyereket. Olyan csávó is volt, aki munkaruhában jött partyzni, awesome. Ráadásul még ahhoz sem volt kedvem, hogy legalább hülyére igyam magam, így elmondhatom, hogy talán ez volt a leggyengébb buli amelyen valaha részt vettem. Úgy fél 3 magasságában Levi megkoronázta az egészet, olyan szinten felbaszott a taplóságával, hogy legszívesebben bevertem volna neki egy párat. Csak azért nem léptem le 1 órakor, mert nem volt annyi bőr a képemen, hogy otthagyjak mindenkit. Aztán aludtam kőkemény 3 órát, végigrobotoltam a szombat délelőttöt, este beszúrtunk egy kocsmázást, megnéztünk egy filmet, az éjjel meg ismét nem aludtam 4 óránál többet. A vonatomat épphogy elértem, az utat gyakorlatilag végigaludtam, és szerencsére egyedül voltam a vagonban, nem basztatott senki.

Most meg nem tudok mit kezdeni magammal, szétunom az agyamat.