Helyzetjelentés.
írta: Huni_ ; 2011.09.17. 22:27
Na, kb egy hete nincs netem, most meg túl vagyok némi alkoholmennyiségen, és írok. Azt a kurva, értelmes egy mondat lett ez.
Nazóval a helyzet az, hogy csak holnap délelőtt költözök, bár a többiek pénteken már elintézték ezt a részét a dolgoknak. Nagyon úgy néz ki, hogy az első napot és éjszakát egyedül töltöm majd de nem gond. Szóval hétfőn kezdődik az egyetemi év, egész héten futottam, mint a veszett nyúl, aztán most még a nyakamba szakadt egy bál megszervezése is, úgyhogy elég sűrű a program. Az mondjuk nagyon komoly, hogy úgy búcsúztattak az ismerősök, mintha a Földről is lelépnék, mintha soha többé nem látnának. A laptopot már össtepakoltam, és rohadt nehezen tudok írni az asztali gép billentyűzetével. Nehéz az élet.
Sokat kellene írjak, de nem tudom rendszerezni a gondolataimat (megy folyton a backspace billentyűt ütügetem), tehát elég idióta poszt lett ez. Talán majd az új lakásból értelmesebbet tudok írni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.