10 napig nincs suli, épp ideje volt ennek is. Szerencsére itt a tavasz -bár elbaszott idő van egyelőre-, ami azt jelenti, hogy beindul az élet. Feltéve ugyebár, ha nem döglök meg addig.

Áprilisegy ide vagy oda, ma olyan kikúrt ramaty kedvem volt, hogy arra szavak nincsenek. Reggel úgy érkeztem a suliba, mint aki 72 órája folyamatosan melózik, és közben be is tépett. Jóformán egész nap döglöttem, semmi energiám nem volt. Most sincs túl sok, de legalább érzem, hogy megvan még az élet szikrája bennem.

Na, belegondolva valami azért mégis történt. Negyed 3 körül mentem a buszmegállóba, és egy kanyart elhagyva, 250 méterre a megállótól láttam, hogy sofőrbácsi túl hamar érkezett, és a nép már mászik is fel a buszra. Nem sok kedvem volt sprintelni, de inkább az, mint egy órányi várakozás vagy ilyesmi. Aztán ahogy leléptem a járdáról egy útkereszteződésnél, ahol soha a büdös életben nem jár kocsi (najó, azért egy-két elvetemült arra téved néhanapján), épp érkezett egy. Ha ott a szélvédőre kerültem volna, akkor a balhé az anyém, mert nem néztem körül. Meg mondjuk a sofőré, aki nem szándékozott elsőbbséget adni azoknak az ótóknak, amelyeknek kellett volna. Mindegy, a lényeg az, hogy kb. 10-15 centire suhantam el az autó előtt.

Ezzel le is tudtam a mai napot, olyan szinten nem történt semmi velem mostanában, hogy az elképesztő.

Egy friss hírem azért van a végére: egyre inkább úgy tűnik, hogy ugrik a nyári meló, ami elég méretes arconbaszás lenne. Ha itthon kell munkát keresnem/találnom, az siralmas lesz.