írta: Huni_ ; 2010.03.12. 16:00
Hoppá. Asszem, hogy mégsem marad el a ma esti ivászat ;D Történt ugyanis, hogy a bro' nem akart egyedül menni a többiekhez, így inkább juttatott pénzt nekem, hogy mehessek én is. Hát nem rendes? Amúgy nem, de mindegy :D Biztosan menstruál.
Ha az ofőnek csak egy kicsivel lenne több esze, mint egy moszatnak, akkor ma délben eljöhettünk volna a suliból. Hétfőn előadásunk lesz, márciustizenöt, nemzetiünnep, és azt itt is megünnepeljük. Naszal készülünk keményen a témára, és emiatt 2-ig a suliban kellett dekkolni. Ha egy kis megértés lenne benne, és tudna gondolkodni úgy, ahogy azt a 17-18 éves diákjai, akkor elintézte volna, hogy órák alatt bonyolítsuk le a próbát.
Ja, továbbra sem tudom, hogy miből fizetem ki a táp árát. Amíg nem utalnak pénzt a bankkártyámra, addig szopom a brét. Az meg csak ráadás, hogy van olyan, aki január és február közepén is kapott anyagot.
Nem mellesleg pedig a egy kivétellel az összes suliban kiosztották az állambácsi által utalt buszbérlettámogatást (vagy tudja a tököm, hogy minek lehet nevezni). Ofc én pont abban a suliban szenvedek, ahol még nem voltak képesek ideadni. Meglepő, nem?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.