Huniblog

Pföj bazdki. Nesze neked Mikulás. Lenyomtam ma 5 óra kemény, fizikai melót, aztán éppenhogy lekéstem az utolsó lehetőséget, amivel elmehettem volna a városba meglesni a szokásos tűzijátékot. Utána meg tervben volt egy dumálós-iszogatós téma is, maaaajd pedig Mikulás-party a diszkóban.

Nos, mivel fasza és bevállalós gyerek vagyok, gyalog indultam el, és rövid idő alatt letudtam a 8-9 km-es utat. Ahogy az lenni szokott téli estéken, a kivilágitatlan útszakaszon ott álldogállt 3 egyén a nagyon szeretett és imádott kisebbségi rétegből. Elég korán észrevettem, hogy dumálgatnak meg cigiznek, de nem mozdulnak sehova. Tudtam, hogy mi következik, nem ért meglepetés amikor ilyen lazán megkérdezték hova megyek, mit csinálok, van-e cukorkám, hány óra, és van-e pénzem -.- Elmentem mellettük, és pár lépés után már hallottam, hogy indulnak utánam. Adjadneki, futólépés, előre induuuulj! Kb 200 métert birtak mögöttem, aztán feladták. Namindegy. Gond egy szál se, a tűzijátékot menet közben láttam, aztán bementem a kocsmába. Leküldtem egy sört, majd pár óra múlva mentünk volna a diszkóba. Ahah, csakhogy az kiment mindenki fejéből, hogy szombat este nem sűrűn járnak tömegközlekedési eszközök :| Taxizásról lemondtunk, még szerencse. Igy sincs pénzem lassan, hátmég ha taxizni kellett volna... A dolog hátulütője pedig az volt, hogy kimarad a Mikulás-party. Pedig kibebaszottul partyarc voltam ma este.

Ja, és kéne már az a jogsi, mert ez igy embertelen.