RSS

Helyzet

írta: Huni_ ; 2012.06.04. 03:23

Vegyük sorban az elmúlt egy hét eseményeit. Szerdán volt az első csavar -illetve kedden este, amikor visszajöttem a városba-, mert kiderült, hogy nem vizsgázhatok. Néztem, hogy dafuq?! Idióta egy rendszer az egész, betettek péntekre vizsgázni, de én már annyira felbasztam az agyam, hogy nem érdekelt az egész. Csütörtök reggelre hazaértem, a jó ég se tudja hány órája voltam már ébren amikor elkezdődött a buli. Én éreztem, hogy előbb-utóbb kidőlök, de azt nem, hogy ennyire. Úgy hajnali 1 óra magasságából van meg az utolsó kép, amikor még táncoltam, majd leültem az asztalhoz. Innentől olyan szintű filmszakadás, hogy a többit már csak mesélték. Szóval állítólag kifejtettem, hogy mennyire fáradt meg álmos vagyok, valamelyik arc dobta az ötletet, hogy van egy ágy a színpad mögött, feküdjek le, én meg így tettem. Ha minden igaz, akkor úgy 2 órát alhattam, felébresztettek, autóval hazavittek, állítólag annak ellenére, hogy állni nem voltam képes, simán bementem a házba és fellépcsőztem az emeletre, majd délelőtt 11 körül meglepődve ébredtem, hogy a saját ágyamban vagyok. A pénteki nap fullos fejfájással, késő délutánig tartó veszekedésekkel telt, majd kurvaanyázással indultam Endre kicsengetési bulijába. Nulla kedvem volt az egészhez, nem sokkal az érkezésem után még az agyam is felkúrták, így 3 és fél óra után hazamentem. Szombat hajnalban indultunk Kolozsvárra, sokat elmond az útról, hogy a GPS-szel többet beszélgettem mint az autóban rajtam kívül ülő 4 személlyel. Ráadásul ott is untam az egészet, óránként néztem az időt és folyton csak 5 perc telt el. Más az időszámítás ott, azt hiszem...Estére Vásárhelyen voltam már, brutálnagyot aludtam -rám is fért-, és még arra is lusta voltam, hogy az elmosott tányérokat elrakjam, a ruhákat pedig leszedjem a szárítóról. Mindezt szombat este óta.

Egyébként régen aludnék már, ha ne találtam volna rá egy kikúrt mód érdekes blogra, ami valójában egy regény, vagy mifaszom, és órák óta olvasom. Lényeg, hogy kikúrtmód addiktív. Ha kiadják könyvben, a nyakamat rá, hogy megveszem. Jaj, csak mindjárt nem tudom, hogyan kell belinkelni. A mosoly országából a röhej országába.

4 hozzászólás : blog cool buli drink

A bejegyzés trackback címe:

https://life-sucks.blog.hu/api/trackback/id/tr584563877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.19. 14:45:25

Hmm... köszi az utolsó bekezdést, jól esett olvasni... véletlen találtam ide, és hát meglepődtem picit ezen :)

Kellemes a blogod, jó tartalommal...gratula!

Huni_ · http://life-sucks.blog.hu 2012.06.24. 14:49:02

Hoppá, ki tévedt erre :o
Köszönöm a dicséretet. :)

Olvasnám már tovább a blogodat, továbbra sincs előrelépés a laptop ügyében? :(

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.06.24. 17:38:12

@Huni_: hát, kb. én is hasonlóan meglepődtem, mint te :D

Be kellett adni a kérelmet, hogy szeretném visszakapni. Megjött a válasz, hogy igen, visszaadják 30 napon belül, állítólag ez valami törvényes határidő, és hát az előzmények ismeretében tuti, hogy kihúzzák addig... úgyhogy várok :)

Huni_ · http://life-sucks.blog.hu 2012.06.24. 17:52:00

Ha valóban visszaadják 30 napon belül akkor nincs gond. :)

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

süti beállítások módosítása