Huniblog

Nem mondom, hogy nem gondolok rá, nem mondom, hogy nem hiányzik, vagy nem is érdekel az egész. De nem annyira, mint mondjuk két hete. Elég gyakran kattog az agyam azon, hogy vajon mit csinál, vajon jutok-e eszébe, de ahhoz képest elég jól birom a gyűrődést. Nyilván hiányzik a 'vanvalakimellettem' feeling is, mert az utóbbi három évben mégiscsak úgy éltem, hogy reggeleste volt valaki akivel folyamatos kapcsolatban voltam. Nyilván szar azért még, főleg, hogy mióta vége, azóta szinte mást sem látok fészbúkon csak ilyen életbölcsességeket, meg oravecz coelho idézeteket arról, hogy milyen kurvajó volt régen, meg most milyen szar (kell legyen). Amúgy szerintem most sincs több ilyenekből, mint máskor, csak most megakad a szemem rajtuk és el is olvasom. Túlteszem magam a dolgokon, mert eldöntöttem, hogy nem fogok ebbe belehalni, és tényleg elég jól bírom, csak időről-időre előjönnek olyan percek, amikor eszembe jut, és elkezdek gondolkodni, találgatni, képzelődni. Aztán kész, órákig nem is gondolok rá.

Ez meg valamiért kurvajó szám.